Ugye ismeritek ezt a forgatókönyvet?
Na... csak őszintén! - van valaki köztetek, aki ezt nem élte végig? :)
Dani is nyolc éves-forma kisfiu volt, mikor először kisvonatot kapott, akárcsak én
A méretarány Természetesen H0 - ez az a méret, ami még a gyerek kezében is kezelhető, széles a választék, strapabíró, műszakilag a legkorrektebb.
No, a strapabíróság csak bizonyos határig bizonyult igaznak... Gyermekeimnek pedig sikerült átlépni ezt a bizonyos határt :)
Rövid idő alatt a mozdony elpiszkolódott, a viharvert kocsikról itt-ott már hiányoztak dolgok, szétakadtak, elakadtak... Egyre kevesebb öröm, egyre több bosszússág - a vasútmodelezés lassan kikopott az életünkből
Több éves szünet következett.
Senki nem tudta, de én nem adtam fel.
Már tudtam - N méret! Ez lesz nálunk, a pici lakásban, nagy "népsűrűség" mellett az egyetlen járható út!
Időközben a piac megváltozott, a kinálat kicserélődött,a technológia rengeteget fejlődött - Mikor megint arra jártam, rá sem ismertem a kisvonat-boltra.
Vettem két kis Roco N kocsit, néhány vágányelemet,, hogy lássam, hogyan is néz ki ez manapság.
De egy ideig ezek is a fiókomban lapultak.
Aztán amikor előrukkoltam vele, egy csapásra új korszak kezdődött az életünkben.
Dani fiamnak mindene lett a vasút, és az is maradt, mindvégig.
Megépítettük végre első kis terepasztalunkat.
Barátok jöttek - ők is bekapcsolódtak.
A fiuk egy-ketőre bejáratosak lettek a vasútmodellező klubba, kiállításra vitték asztalaikat. Később már modulokat építettek, számítógéppel vezérelt elektronikát terveztek a vágányút-állításokhoz, maguk építették a hardvert, a szoftvert, a pályát, a környezetet.
De ebben én már nem vettem tevékenyen részt - csak kívülálló csodálója voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése